2018. január 29., hétfő

Géniuszok akadémiája - R-15 (+OAD) - Vélemény

Az R-15 a középszerű ecchi-k listáját gyarapítja, nincsen benne semmi különleges és megragadó, de egyszer mindenképp megnézhető.
Itt meg is jegyezném, hogy érdemes a BD verziót leszedni, ugyanis az anime előszeretettel mutogatja a lányok kebleit. 

A történet főhösünk (Taketo Akutagawa) erotikus képzelgésével veszi kezdetét az Inspirációs Akadémia magániskoláján, mely a tanulás és fejlődés szent helye a japán zsenik számára, ahol minden fiú és lány egy valódi géniusz. Taketo pl. a pornóírás géniusza, aki képes egy meztelen comb látványára vagy a napfényben megcsillanó szép mellek  hatására akár több oldalnyi regényt, novellát is írni, vagy elmerülni a perverz gondolatainak bugyrába.
Miután kiderül, hogy Taketo a szerzője egy bizonyos pornóregénynek, többen megvetik és megbámulják őt s a lányok is igencsak távolságtartóvá válnak vele szemben. Ezt a fajta „kirekesztést” kerülvén, próbálja elűzni a gondolatait, de csak nem sikerül neki, ráadásul egyes cselekedetei, még ha ebben a jó szándék is vezérelte, elég féreérthető helyzetbe keverik. Közben az Újságíró klub (aminek Taketo is a tagja) vezetője (a nevét nem ismerjük, ezért Taketo csak főnöknek hívja) megbízza őt, hogy készítsen interjút a klarinét géniuszával, Narakura-val, majd egy Idollal, Utae-val.
Az anime az első bevezető epizód után felvesz egy nem túl komplikált történetszálat, ahol igyekszik bemutatni a főbb karaktereket és azok motivációit. Az első probléma az, hogy ez a szekér irgalmatlanul zötyög. A karakterek nem érdekesek (egyedül Narakura-ról tudunk valamivel többet a többieknél), a sztoriban több történetszál is felbukkan, amit vagy elfelejtenek folytatni vagy egyszerűen elvágják, mintha mi sem történt volna, plusz érezhető, hogy ebben az animében nincs 12 rész... igaz is, pontosítanom kell... igazából lenne, de ezeket a lehetőségeket nem használták ki. Tipikus esete annak, amikor a kevesebb néha több. Emiatt viszont elveszik az az érzés is, hogy folytasd. 
Továbbá nem egyszer fordult elő, hogy két epizód közé becsaptak egy fanservice részt, ahol semmi sem történik, max. megcsodálhatjuk az alul öltözött lányok testét. Ezenkívül még volt egy szokásosnál is érdekesebb szál az egyik karakterrel, de mint azt fentebb kifejtettem, ez se tartott sokáig, ugyanis a karakter fogta magát és ő maga jelentette ki, hogy nem vele kéne foglalkozni... innentől fogva csak találkozásokba lehetett bocsátkozni, hogy ki is ő valójában.
A nyolcadik epizódig úgy éreztem, hogy nagyon nincs értelme annak, ami itt folyik, de szerencsére az utolsó négy epizódban össze tudta magát szedni annyira, hogy végül ne 5 pontot kapjon tőlem, hanem 6-t. Ezt úgy érték el, hogy némelyik szállal hajlandóak voltak végre komolyabban is foglalkozni, meg adtak hozzá némi érzelmet is. Szomorú, hogy ezt a valamivel magasabb színvonalat csak az utolsó négy epizódra tudták fenntartani, pedig összesítve lehetett volna az egész sokkal izgalmasabb is.
Nos, azért a sok negatívum mellett volt pozitív oldala is: pl. Taketo pikáns írásaiból való részletek nem egyszer voltak megmosolyogtatóak. Női nézőknek további pozitívum lehet, hogy nem csak yuri bukkan fel az animében, hanem yaoi is. Nyilván ez a férfiaknak - mint nekem - elég illúzió romboló azoknál a jeleneteknél, de ez semmiképp sem befolyásolta a pontszámomat. A látvány rendben volt, a zenékre se lehet panasz, én pl. élveztem hallgatni Utae számait. Ugyanakkor ez csak arra volt elég, hogy a nézhető kategóriába essen, de amint belekezdesz egy másik animébe, ami jobb ennél, szinte füstté válik és nyomtalanul eltűnik még csak az emléke is.

Értékelés: 6/10
Az OAD egy fokkal jobb volt, talán azért, mert fél óránál nem tartott tovább a játékideje és ezalatt össze tudtak valami értékelhetőbbet kaparni a készítők, ami nem akar többnek látszani annál, ami. A történet egy szigeten játszódik, nem pont közvetlenül az anime utolsó epizódja után, hanem inkább olyan, mintha kihagyták volna a 13. részt és 14.-t néznénk. Itt jobban szabadjára engedik a készítők a fantáziájukat és a lányok is erotikusabb vágányra váltanak, miközben azt szeretnék kideríteni, hogy hogyan kerültek erre a szigetre.

Értékelés: 7/10


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése